5. - A viszontlátás első pillanatai

Alohaaaaaaa *-*

Na szóval, bekövetkezett, eljött az ítélet idő, stb., nyavalyoghatnék még a suli miatt, de nem fogok. Amit tudnotok kell, hogy nyolcadikos vagyok, és ez nagyon kemény év lesz, szóval maximum hetente tudok részt hozni, de igyekszem hosszúra megírni őket. 
Kérlek ezt nézzétek most el nekem...



* Anny szemszöge *
Reggel az ébresztőm rezgésére riadtam fel, ami a fülem mellett rezgett folyamatosan, hogy Beth ne ébredjen fel rá.
A szobában sötét volt, az egyetlen fényforrás a gyér fény volt, ami a behúzott függöny ellenére szűrődött be a szobába, valamint a telefonom fénye, amint sietve kinyomtam az idegesítő ébresztőt.
Miután tegnap Bethany felhívott még elrángattam Felix -et egy kisboltba, hogy konkrétan beszerezzem magamnak az alibit, amiért eljöttem Beth -től, miközben elhadartam Felix -nek mindent amit tudni akart, egyedül azt nem, hogy miért is ment el May és Beth anyukája. Ezt a kérdést folyton kikerültem, hiszen ma mindenképp összehozom nekik azt a találkozót, és ha úgy van majd ő elmondja neki.
Ezért is keltem fel... habár már tizenegy óra volt, mégis ébresztőre keltem, mellesleg hulla fáradtam, mivel Beth nem tudott elaludni körülbelül hajnali háromig, én pedig jelenleg azért vagyok itt, hogy fent is maradjak vele, és eltereljem a figyelmét. A lényeg az, hogy iszonyat későn aludtunk el, így ez a tíz órai kelés olyan volt nekem, mintha reggel hatkor "suli" indokkal kelnék.
Lassan, de biztosan, ügyelve arra, hogy Beth semmiképp ne keljen fel rám, felálltam a helyemről, és az összepakolt táskámat felvéve a földről, kiosontam a szobából. Kimentem a fürdőbe, és átöltöztem, hogy mégse pizsamában botorkáljak ki az utcára, aztán a konyhába siettem, ahol elvettem egy tollat, és egy olyan kis pink ragasztós papírt, amit a szülők reggelente látható helyre szoktak rakni "Kaja a hűtőben" felirattal. Ráírtam, hogy otthonról hívtak, és haza kellett rohannom, de nemsokára jövök, majd visszamentem a szobájába, és ráragasztottam a papírt az ajtaja belsejére.
...
Amikor kiléptem a házból, kellemes meleg idő volt, ami kicsit meglepett, de örültem neki. Elindultam a hotel felé, ahol Felix -ék szálltak meg, és a telefonomra pillantva megnyugodtam, hogy teljesen időben vagyok, oda fogok érni a megbeszélt időpontra. Sőt, arra gondoltam, ha már Felix úgy döntött mindenkit felkelt, holott tudom, hogy még aludnának, írtam neki egy SMS -t, kávé témában.

,,Csak mert én ilyen cuki vagyok, tegyél egy olyan szívességet magadnak és a haverjaidnak, hogy összeszeded ki mit kér a Starbucks -ból, és akkor beugrok a legközelebbibe. Ui.: Már elindultam."

Időben eszembe jutott a dolog, így nem kellett a kávézó előtt várakoznom, amíg megjön tőle az SMS, ahelyett kényelmes séta mellett élvezhettem a friss levegőt. Az égen egyetlen árva felhő sem tanúskodott arról, hogy mi bizony már benne vagyunk jócskán az őszben, az egyetlen ami ezt az eszünkbe juttatta, hogy a gyerekek a parkokban vidáman ugrándoztak az elszáradt falevelek között.
Mi is játszottunk ilyen annak idején, sőt mi erődöt építettünk, ami csak egy kupac volt, de akkor is boldogan bújócskáztunk az ímmel-ámmal összegereblyézett falevéldombok között.
Elég mélyen elmerengtem az emlékeken, olyannyira, hogy már észre se vettem magam, egészen amíg el nem kezdett erősen rezegni a kezemben a telefon.

,, Megelőztek téged, de azért köszönjük. ;) Lassan mi is készen leszünk, nemsokára indulunk le!"

Hát, én megpróbáltam. Ezek szerint akkor most csak magamra fogok költeni, de én akkor se hagyom ki a remek lehetőséget. Szóval iszok valamit, mielőtt Beth olyan laposra ver az egész miatt, hogy talpra állni se fogok tudni.

* Felix szemszöge *
Mindenkit felidegesítettem, ennek ellenére segítenek nekem. Tegnap egész éjszaka nem aludtam szinte egy szemhunyásnyit se, végig csak járkáltam, és nem egyszer keltettem fel szegényeket, amiért egészen reggelig haragudtak rám, legalábbis ezt tették, de mikor mar olyan kérdésekkel álltam oda, hogy mit kéne felvennem, mert pont most nem megy az öltözködés, egyszerűen kiröhögtek, és csak utána segítettek.
Előbb értünk le a portára, mint Anny, ezért a többiek úgy döntöttek ők addig leülnek. Én idegesen járkáltam, miközben a szálloda falának fehér színét használtam, saját magam megnyugtatására.
Izgatott voltam, és talán már milliószor elmondtam az okát, de az igazság az, hogy az nem minden... tavaly amikor beszéltünk hihetetlen tanácsai voltak, annak ellenére hogy fogalma sem volt az igazi sztoriról. Nem ismerem, de úgy tekintek rá, mint egy barátra, akire tényleg bármikor számíthatok, mert bár itt vannak a fiúk, ők már túlságosan fiú szemmel ismernek ahhoz, hogy igazán jó tanácsokat adjanak...

* Beth -éktől nem messze *

- Anny félek, úristen már csak egy utca.

- Te félsz?! - kérdezte csípősen. - Engem fog megölni több dolog miatt is.

- Nem te fogsz vele úgy találkozni, hogy 'szia rég találkoztunk, kösz az életemet' - mondtam kicsit sértődött hangon.

- Félix, túl játszod - szólt rám Omar.

- De akkor is - vágtam rá.
- Jól van, kuss! - szólalt meg újra Anny. - A következő ház az övéké. Csend, és kövessetek!
A pulzusom az egekbe szökött, amint elindultunk a nagy sárga színű ház felé. Anny rutinosan nyitotta ki az alacsony kis kaput, mi azonban kicsit feszengve léptük át a "vonalat", ami után már szinte bent vagyunk a házban.
Meglepődve láttuk, hogy Anny kulcsot vesz ki a kabátzsebéből, majd mielőtt a zárba helyezné, még utoljára hátra néz az arcomra, és megnyugtatás képen egy apró mosolyt küldd felém, bár őszintén megmondom, nem segített sokat. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó, Anny pedig halkan beinvitált minket, majd, lerúgta a cipőjét, és beljebb ment, gondolom Beth után keresve.
A második szobába benézve egy kissé elszörnyülködött, majd elhúzta a száját, de az utána következett vállrándításból arra következtettem, hogy minden mindegy alapon már nem érdekli sok minden, szóval intett nekünk, hogy menjünk oda.
Mellé érve, mindannyian benéztünk a szobába...
- Ennél jobban nem időzíthette volna az alvást - morgolódott Anny, merthogy Beth egy kanapén összekuporodva aludt, egy lila takarót szorongatva. Anny mellé sétált, mire mi lélegzet visszafojtva vártuk, hogy mi fog történni. - Ne lepődjetek meg, őt néha egy módon lehet csak felébreszteni - közölte, mire mi még jobban megijedtünk, hogy mit fog tenni.
Anny nagy levegőt vett, majd elordította magát: - BETHANY!!

Ui.: Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, ezer BOCSÁNAT. :(
Várom a véleményeket! ;)
xo;<3