Sziasztoook. :3
Ma egy olyan résszel érkezem, ami meghatározó lesz, hiszen innen indul be igazán a történet.
*Felix szemszöge*
-Anny nagy levegőt vett, majd elordította magát: - BETHANY!!-
Nem használt. De komolyan, olyat láttunk, ami keveseknek megy, hiszen Anny konkrétan Beth fülébe ordított, a reakciója azonban csak egy nyöszörgés volt, és átfordult a másik oldalára. Anny felnézett ránk, nekünk pedig ennyi kellett ahhoz, hogy elröhögjük magunkat.
Anny is elmosolyodott, majd inkább nem húzta ennél tovább a dolgot, inkább újra próbálkozott ezúttal mással, de valószínűleg hatékonyabb.
Elhátrált egy kicsit, majd kisebb lendületet véve, "futni" kezdett, már amennyire a hely mérete engedte, és ráugrott a békésen alvó lányra, aminek láttán mind a négyen felszisszentünk, és mintha még roppanást is hallottunk volt.
- Ááá! - sikított fel Beth. - Mi a szar?! Szállj le rólam, Anny te hülye vagy? Összetörsz, te jó isten, minek adtam neked kulcsot? Életveszélyes vagy! - szidta le, majd lelökte magáról, ennek következtében Anny a földre esett, Beth pedig felült a kanapén, és megdörzsölte a szemét. Bár háttal volt nekünk, nem láttuk, hogy hogyan is nézett ki ez a folyamat, de még hátulról is pont olyan volt a mozdulata, akár egy ötévesé, és ez aranyossá tette. Mindeközben Anny arrébb csúszott, és figyelte a történteket, mi pedig szinte tehetetlenül álltunk az ajtóban, hogy na most akkor mikor is vesz észre minket, miután Anny kis híján sokkolta szegényt.
Ezután történt meg az, hogy oldalra fordult, lerakta a lábát a földre, és egy nyújtózkodás közben fel is állt, majd felénk fordult, még csukott szemmel, de mielőtt elindult volna, kinyitotta fáradt szemeit, amik rögtön találkoztak az enyémekkel, szája pedig egy hatalmas 'o'-t formált, miközben döbbenetében azt se tudja, hogy mit csináljon.
Őszintén, én se tudtam, hogy mit kéne most csinálnom. Köszönnöm, vagy odamennem, fogalmam sem volt. Csak bámultam, egyenesen a szemébe, amíg ő el nem fordította a fejét, és nem nézett a háta mögött ülő Anny -re, aki amolyan 'csak neked akartam jót, kérlek ne ölj meg' kínos mosollyal nézett rá.
- Mit csináltál? - szólalt meg kimérten Bethany.
- Ne haragudj rám, muszáj volt, tudom, hogy most utálsz, de azt is tudom, hogy örülsz, csak nem akarod bevallani, mert makacs vagy, szóval légyszi - kérlelte.
Csak az a baj, hogy hiába kért bocsánatot, Beth egyszerűen kisétált mellettünk, be a szemben lévő helységbe, ahonnan aztán visszatért egy pohár vízzel, és visszaült a kanapéra, majd bekapcsolta a TV-t, ezután viszont annyira megmakacsolta magát, hogy a világért nem vakarta volna le a képernyőről a szemét.
Anny egy idő után mérgesen fújt egyet, majd felpattant a földről, utoljára ránézett, és utána ránk kapta a fejét.
A nappali ajtaja felé biccentett, mire mindannyian megfordultunk, és lassan kisétáltunk a helységből. Miután Anny villám gyorsasággal elhaladt mellettem, vissza néztem Beth -re, akin egy pillanatra a megbánás jeleit láttam, de amint észlelte, hogy még mindig van valaki a szobában, felkapta a fejét, de még véletlenül se felém, hanem újra a TV felé.
* Háromnegyed óra múlva*
- Nem hiszem el, hogy Beth még mindig hülye műsorokat bámulja - fortyogott Anny.
Igaz, hogy minden alkalommal, amikor Anny azzal jön vissza a nappaliból, hogy Beth továbbra se csinál semmit, egyre idegesebb leszek, de nem dühös értelemben, hanem félek. Mi van, ha egyáltalán nem akarta, hogy találkozzunk, és teljesen fölösleges volt az egész?!
- Szerintem soha nem ült ennyit egy helyben egész életében összesen - gondolkozott el mérgesen.
Ekkor jött el a pillanat, hogy felálltam, majd átsétáltam a nappaliba, szó nélkül leültem Beth mellé, és ott is maradtam...
*Bethany szemszöge*
Dühös voltam. Kifejezetten dühös Anny -re, aki idehozta őket. Nekem valójában nem is ezzel van bajom, egy részemet lenyűgözi, hogy hogyan tudta Stockholmból Londonig elráncigálni őket, hiszen azért valószínűleg nekik is vannak olyan dolgaik, amik lehetnek elhalaszthatatlanok.
Őszinte kell, hogy legyek, eluntam az életem is, miközben egyedül ültem a TV-t bámulva. Valami idióta sorozat ment mindenhol. Ezeknek a 99%-a valami olasz szappanopera volt, amitől hányni tudtam volna, de akkor se voltam hajlandó felállni. Én nem fogom feladni ezt a "versenyt".
Azonban két résznyi szenvedés -olaszos módra, ha már a rossz humornál tartunk-, után valaki megjelent az ajtóban, majd a szemem sarkából végigkövettem, hogy elém sétál, majd leül mellém. Nem néztem fel az arcára, csak annyit tudtam megállapítani, hogy az egyik srác volt. Én se vagyok hülye, éreztem, hogy Felix lesz az, hiszen ki más lenne, de akkor is.
Még hosszú percekig hallgattunk, de aztán ő előbb megtörte a csendet. Az első gondolatom az volt, hogy ez olyan akár azok a műsorok amik nemrég még annyira "lekötötték" a figyelmemet, de aztán rájöttem, hogy ez valamivel azért jobb. Létező.
- Nem látsz minket szívesen... - kezdte.
- Erről szó sincs - mondtam nyugodtan, majd lehajtottam a fejemet.
- Dehogynem - vágta rá.
- Ne ellenkezz. Ezt nem tudod jobban nálam!
- Akkor hadd tudjak egy kicsit többet.
- Elmondtam Anny -nek valamit - sóhajtottam. - És ő rögtön intézkedett. Én nem azt akartam, hogy így találkozzak veled először - magyaráztam, de közbevágott.
- Másodszorra.
- Lényegtelen - mosolyodtam el.
- De ne haragudj már rá - kérlelt. - Ő csak jót akart neked.
- Mindig ezt a szöveget hallom, valahányszor Anny magánakcióba kezd.
- Mit akarsz mit mondjunk?
- Semmit... - mondtam sóhajtva. - De nem akarok több ilyet - néztem rá fenyegetően.
- Nem lesz - húzta félmosolyra a száját.
Én is elmosolyodtam, majd egy gyors gombnyomással kikapcsoltam a TV -t, és megkönnyebbülve álltam fel, hogy nem kell tovább hallgatnom a gagyi szereplők "gondjait".
- Hé! - szólt utánam. - Ha már itt leszünk egy ideig... nem akarsz most eljönni velem csak úgy... valahova?
- De, szívesen - bólintottam. - Na menj, meséld el mindenkinek, hogy végre felkeltem, én meg felmegyek, és felöltözök - nevettem fel.
Ui.: Jó, biztos, hogy mozgalmasabb részt vártatok, az "első" találkozásnál, sajnálom, hogy ilyen lapos lett. :/
Köszönöm az előző részhez a kommenteket, és most is várom a véleményeket. ;)
xo;<3
*Felix szemszöge*
-Anny nagy levegőt vett, majd elordította magát: - BETHANY!!-
Nem használt. De komolyan, olyat láttunk, ami keveseknek megy, hiszen Anny konkrétan Beth fülébe ordított, a reakciója azonban csak egy nyöszörgés volt, és átfordult a másik oldalára. Anny felnézett ránk, nekünk pedig ennyi kellett ahhoz, hogy elröhögjük magunkat.
Anny is elmosolyodott, majd inkább nem húzta ennél tovább a dolgot, inkább újra próbálkozott ezúttal mással, de valószínűleg hatékonyabb.
Elhátrált egy kicsit, majd kisebb lendületet véve, "futni" kezdett, már amennyire a hely mérete engedte, és ráugrott a békésen alvó lányra, aminek láttán mind a négyen felszisszentünk, és mintha még roppanást is hallottunk volt.
- Ááá! - sikított fel Beth. - Mi a szar?! Szállj le rólam, Anny te hülye vagy? Összetörsz, te jó isten, minek adtam neked kulcsot? Életveszélyes vagy! - szidta le, majd lelökte magáról, ennek következtében Anny a földre esett, Beth pedig felült a kanapén, és megdörzsölte a szemét. Bár háttal volt nekünk, nem láttuk, hogy hogyan is nézett ki ez a folyamat, de még hátulról is pont olyan volt a mozdulata, akár egy ötévesé, és ez aranyossá tette. Mindeközben Anny arrébb csúszott, és figyelte a történteket, mi pedig szinte tehetetlenül álltunk az ajtóban, hogy na most akkor mikor is vesz észre minket, miután Anny kis híján sokkolta szegényt.
Ezután történt meg az, hogy oldalra fordult, lerakta a lábát a földre, és egy nyújtózkodás közben fel is állt, majd felénk fordult, még csukott szemmel, de mielőtt elindult volna, kinyitotta fáradt szemeit, amik rögtön találkoztak az enyémekkel, szája pedig egy hatalmas 'o'-t formált, miközben döbbenetében azt se tudja, hogy mit csináljon.
Őszintén, én se tudtam, hogy mit kéne most csinálnom. Köszönnöm, vagy odamennem, fogalmam sem volt. Csak bámultam, egyenesen a szemébe, amíg ő el nem fordította a fejét, és nem nézett a háta mögött ülő Anny -re, aki amolyan 'csak neked akartam jót, kérlek ne ölj meg' kínos mosollyal nézett rá.
- Mit csináltál? - szólalt meg kimérten Bethany.
- Ne haragudj rám, muszáj volt, tudom, hogy most utálsz, de azt is tudom, hogy örülsz, csak nem akarod bevallani, mert makacs vagy, szóval légyszi - kérlelte.
Csak az a baj, hogy hiába kért bocsánatot, Beth egyszerűen kisétált mellettünk, be a szemben lévő helységbe, ahonnan aztán visszatért egy pohár vízzel, és visszaült a kanapéra, majd bekapcsolta a TV-t, ezután viszont annyira megmakacsolta magát, hogy a világért nem vakarta volna le a képernyőről a szemét.
Anny egy idő után mérgesen fújt egyet, majd felpattant a földről, utoljára ránézett, és utána ránk kapta a fejét.
A nappali ajtaja felé biccentett, mire mindannyian megfordultunk, és lassan kisétáltunk a helységből. Miután Anny villám gyorsasággal elhaladt mellettem, vissza néztem Beth -re, akin egy pillanatra a megbánás jeleit láttam, de amint észlelte, hogy még mindig van valaki a szobában, felkapta a fejét, de még véletlenül se felém, hanem újra a TV felé.
* Háromnegyed óra múlva*
- Nem hiszem el, hogy Beth még mindig hülye műsorokat bámulja - fortyogott Anny.
Igaz, hogy minden alkalommal, amikor Anny azzal jön vissza a nappaliból, hogy Beth továbbra se csinál semmit, egyre idegesebb leszek, de nem dühös értelemben, hanem félek. Mi van, ha egyáltalán nem akarta, hogy találkozzunk, és teljesen fölösleges volt az egész?!
- Szerintem soha nem ült ennyit egy helyben egész életében összesen - gondolkozott el mérgesen.
Ekkor jött el a pillanat, hogy felálltam, majd átsétáltam a nappaliba, szó nélkül leültem Beth mellé, és ott is maradtam...
*Bethany szemszöge*
Dühös voltam. Kifejezetten dühös Anny -re, aki idehozta őket. Nekem valójában nem is ezzel van bajom, egy részemet lenyűgözi, hogy hogyan tudta Stockholmból Londonig elráncigálni őket, hiszen azért valószínűleg nekik is vannak olyan dolgaik, amik lehetnek elhalaszthatatlanok.
Őszinte kell, hogy legyek, eluntam az életem is, miközben egyedül ültem a TV-t bámulva. Valami idióta sorozat ment mindenhol. Ezeknek a 99%-a valami olasz szappanopera volt, amitől hányni tudtam volna, de akkor se voltam hajlandó felállni. Én nem fogom feladni ezt a "versenyt".
Azonban két résznyi szenvedés -olaszos módra, ha már a rossz humornál tartunk-, után valaki megjelent az ajtóban, majd a szemem sarkából végigkövettem, hogy elém sétál, majd leül mellém. Nem néztem fel az arcára, csak annyit tudtam megállapítani, hogy az egyik srác volt. Én se vagyok hülye, éreztem, hogy Felix lesz az, hiszen ki más lenne, de akkor is.
Még hosszú percekig hallgattunk, de aztán ő előbb megtörte a csendet. Az első gondolatom az volt, hogy ez olyan akár azok a műsorok amik nemrég még annyira "lekötötték" a figyelmemet, de aztán rájöttem, hogy ez valamivel azért jobb. Létező.
- Nem látsz minket szívesen... - kezdte.
- Erről szó sincs - mondtam nyugodtan, majd lehajtottam a fejemet.
- Dehogynem - vágta rá.
- Ne ellenkezz. Ezt nem tudod jobban nálam!
- Akkor hadd tudjak egy kicsit többet.
- Elmondtam Anny -nek valamit - sóhajtottam. - És ő rögtön intézkedett. Én nem azt akartam, hogy így találkozzak veled először - magyaráztam, de közbevágott.
- Másodszorra.
- Lényegtelen - mosolyodtam el.
- De ne haragudj már rá - kérlelt. - Ő csak jót akart neked.
- Mindig ezt a szöveget hallom, valahányszor Anny magánakcióba kezd.
- Mit akarsz mit mondjunk?
- Semmit... - mondtam sóhajtva. - De nem akarok több ilyet - néztem rá fenyegetően.
- Nem lesz - húzta félmosolyra a száját.
Én is elmosolyodtam, majd egy gyors gombnyomással kikapcsoltam a TV -t, és megkönnyebbülve álltam fel, hogy nem kell tovább hallgatnom a gagyi szereplők "gondjait".
- Hé! - szólt utánam. - Ha már itt leszünk egy ideig... nem akarsz most eljönni velem csak úgy... valahova?
- De, szívesen - bólintottam. - Na menj, meséld el mindenkinek, hogy végre felkeltem, én meg felmegyek, és felöltözök - nevettem fel.
Ui.: Jó, biztos, hogy mozgalmasabb részt vártatok, az "első" találkozásnál, sajnálom, hogy ilyen lapos lett. :/
Köszönöm az előző részhez a kommenteket, és most is várom a véleményeket. ;)
xo;<3
