4. - Még egy nap...

Alohaaa. Boldog utolsó napot.... :(

Beszélhetnénk egy percig arról, hogy milyen morcos feje van ezen a képen? XD Meghalok.

Deee, ami a lényeg, hogy itt az új rész, remélem tetszeni fog. :*

* Felix szemszöge *

Próbáltam aludni, a repülő út alatt, de eleinte semmi pénzért nem ment volna... Miután kinevettük magunkat, mindenki elfoglalta magát. 

Oscar mindig bealszik az ilyen utakon, Omar zenét hallgatott, meg írogatott valamit, Ogge elvonult valahova, senki se tudta, hogy mit csinál, én pedig csak néztem ki a kis ablakon, és gondolkoztam.
A repülő út nagy részében a felhőket bámultam, amik rózsaszín, és narancssárga színben úszkáltak az égen, a repülő körül. Fura ezt kimondani... talán nincs is értelme, a látvány mégis csodálatos. És furcsa módon nyugtató is. Teljesen nyugodt lettem, amíg a felhőket nézegettem, és nem gondoltam arra, hogy mi vár majd rám Londonban. Hiszen ki ne félne ettől?! A visszautasítás esélye mindig megmarad, de egy kis szerencsével talán nem történik meg.
Elkövettem azt a hibát, hogy megint erre gondoltam, és újra félni kezdtem, így kényelmesebben próbáltam elhelyezkedni, hogy aludhassak. Nem ment túl gyorsan, a gondolatok újra és újra beszöktek a fejembe.

* Pár óra múlva, amikor leszálltak a repülőről *

Kiérve, mélyen beszippantottam az ismerős londoni levegőt, majd megrohantak az emlékek, arról az időszakról, amikor ide jártam suliba és, hogy milyen nehéz is volt mindenkit itt hagyni. Fel kéne hívnom őket, hiszen ha már itt vagyok, miért ne csöppenhetnék egy kicsit vissza abba a régi életbe, amit ugyanannyira szerettem mint ezt.

Elindultunk az épület felé, de már kívülről láttuk, hogy mennyien vannak bent, így arra gondoltam felhívom Anny -t, hogy ne a tömeg közepén próbáljuk keresni egymást. Elővettem a telefonomat a zsebemből, majd megkerestem Anny nevét, és hívást kezdeményeztem. Nem vette fel egyhamar, én pedig nem mentem be a sok nyüzgő ember közé, hogy halljak is valamit a beszélgetésből.

- Ő... szia Felix - köszönt kicsit rémült hangon.

- Anny baj van? Hol vagy? Most szálltunk le - magyaráztam.

- Jézusom, figyelj nagyon sajnálom, az ma nem fog összejönni. Fel akartalak hívni korábban, de családi vészhelyzet van... - hadarta. Először csalódás futott át az agyamon, azonban amikor folytatta, megijedtem. - Beth -nél.

- Tessék? - kérdeztem vissza rémülten.

- Semmi komoly, nyugi, majd elmagyarázom, vagy majd inkább ő... Menjetek el a szállodába, vagy nem tudom, este felé majd beszélünk, holnap összehozzuk, ígérem. Ne haragudj!

- Dehogy haragszom, menj csak. Majd írsz, ha már ráérsz. Remélem nincs nagy baj.

- Nem, nem kell aggódni, csak Beth... na mindegy, majd mesélek. Szia!

- Szia - köszöntem el, majd a hívás megszakadt.

Lesokkolva dőltem neki a repülőtér falának, és nagyokat lélegezve próbáltam lenyugtatni magam. Ez már nem kezdődik jól. Túl szép volt, túl egyszer ahhoz, hogy tényleg megtörténjen. Tudtam, hogy lesz valami, éreztem.

Mély levegőket véve néztem, ahogy egy csapat ember özönlik ki a a reptér ajtaján, hogy felszállhassanak a járatukra. Páran rám néztek, de nem szenteltek nekem túl nagy figyelmet... aztán egy kislány odaszaladt hozzám, és megállt előttem.
Rámosolyogtam, és már épp meg akartam kérdezni, hogy mit szeretne, amikor ő kezdett beszélni.
- Kérdezhetek valamit? - kérdezte, miközben úgy nézett fel rám, mintha az eget akarná nézni, így leguggoltam elé.
- Persze - mondtam kedvesen, bár a hangulatom koránt sem volt olyan boldog, mint amilyennek a kislány előtt mutattam magam.
- Te vagy Felix ugye? Aki az interneten énekel? Láttalak a nővérem gépén - érdeklődött, mire én elmosolyodtam és bólintottam. Aranyosan fogalmazott, és ha őszinte akarok lenni nem vártam mást, a kinézete alapján, mert nagyon aranyos volt. Térdig érő rózsaszín ruhája volt, a hajában pedig egy igazi virág volt beletűzve, és ha találgatnom kellene, olyan hét-nyolc évesnek gondolnál Még én is aranyosnak tartom. - Miért érzed magad rosszul? Látszik rajtad - közölte, miközben oldalra döntötte a fejét.
- Jól vagyok. Miből gondoltad, hogy baj van? - néztem a szemébe.
- A nővérem Bethany is mindig ilyen, amikor szomorú. Mindig nekidől a falnak. Ma is ilyen volt. Sírt is - hadarta nagy szemekkel - Várjunk... Bethany?
- Kicsim! Kicsikém, mit keresel itt, lekéssük a gépet - jött oda egy középkorú nő.
- Várjon, kérem kérdezhetek valamit?
- Igen, csak... siessen - bólintott. A kislány nem mozdult, én azonban felegyenesedtem.
- Bethany Thorne a maga lánya? Miért mennek el?
- Az én lányom, igen. Az okot nem mondhatom el idegeneknek - közölte..
- Beth miért nincs magával?
- Elég a kérdésekből! - mondta, majd karon akarta fogni a kislányt, de ő először felém nyújtotta a kezét. Nem értettem mit akar, de aztán egy aranyos szemforgatás után megfogta a kezemet, és lejjebb rántott. Belekapaszkodott a nyakamba, és megölelt, de aztán hamar elengedett, és elfutott az anyukája után.
Döbbenten álltam ugyanott, miközben néztem, ahogy még ők ketten utolsók ként felszállnak a gépre. Anny azt mondta nem történt olyan nagy dolog, de akkor miért viszi el a húgát? Szegény kislány valószínűleg nem is tudja mi történik vele.
- Haver! - kiabált Oscar. - Mindenhol kerestünk, mi történt?
- Semmi... majd elmesélem. Ma nem megyünk Beth -hez.
- Miért? - kérdezte értetlenül, mire én bedobtam a világfájdalmas fejemet, annak érdekében, hogy most ne kérdezősködjön egy darabig. Tudja, hogy ha valakinek, neki úgy is mindig elmondom, ha van valami.

* Este *

Mondhatni, hogy megnyugodtam, miután mindent elmondtam a srácoknak, de még mindig aggódtam, hogy mi történhetett. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ha nem volt nagy a baj, akkor miért utaztak el rögtön repülővel?

Bár le tudtam nyugtatni magamat valamilyen szinten, akkor is borzasztóan aggódtam. Egy idő után úgy voltam vele, hogy mit vesztek, ha megcsörgetem Anny -t, így aztán egy kisebb veszekedés után saját magammal, kikerestem a telefonomból a számát, és felhívtam. Percekig csörögni hagytam, mire kinyomta.

Mi a franc?!

Már épp újra hívtam volna, mikor üzenetem jött Twitteren.

Anny: Ne hívj! Gyere a szálloda előtti park bejáratához! Siess! Nincs sok időm, vissza kell mennem.
Nem is válaszoltam rá. Felkaptam egy pulcsit, és kirohantam a srácokhoz. Bejelentettem, hogy nemsokára jövök, és kikerülve a kérdéseket, kirohantam a folyosóra. Meg se álltam a liftig, ami valamiért hihetetlenül lassúnak tűnt. Idegesen néztem minden emberre, aki még jobban lassította az utamat azzal, hogy megállította a liftet egy emeletnél.
Amikor végre leértem, folytattam az utamat, és egyenesen arra a helyre sétáltam, amit Anny írt. Felismertem, a gyér fényben, hiszen nem lehetett régi a kép, ugyanúgy nézett ki most is.
Hosszú, barna haj, és ellentétben Beth -ével, az övé szög egyenes volt. Hosszú farmert, és egy pólót viselt, kardigánnal, ami jól állt neki, főleg a tornacipővel a lábán. Alapjában véve, csinos volt.
- Felix el kell mondanom mi történt velük... Tudom, hogy találkoztál a húgával, és tudom, hogy fogalmad sincs mi történhetett, de higgy nekem, nem volt nagy dolog...
- Nem? Akkor miért sírt egész nap a húga szerint? Hm? Legalább elmondhattad volna, én... - mondtam, de nem tudtam befejezni. Elcsuklott a hangom, és a tenyerembe temettem az arcom, de nem sírtam.
- Nyugi! Csak mostanában sokat veszekszik a szüleivel, és új dolgok is vannak körülöttük, sőt új emberek is, és ma is összekaptak - magyarázta.
- Annyira, hogy elvette tőle a húgát?
- Sajnos igen, de ez nem végleges. Pár nap és visszajönnek. Bár így is elég nehéz lesz.
- Honnan tudtad egyáltalán... - kezdtem a kérdést, de csörögni kezdett a telefonja, mire kihúzta a készüléket a zsebéből, amin villogva jelent meg újra és újra egy név.
Bethany.

Ui.: Nagyon-nagyon nagy bocsánat az egy napos késésért, és hogy ilyen későn rakom fel... :/
Azért remélem tetszett, és kicsikét hosszabb is lesz. Haladunk. :*
xo;<3

3. - Új "barátok"

Hey sweeties. *-*

Érkezik a harmadik rész, ahogy ígértem. :3

By the way... kicsit még húzom az agyatokat. :*

* Bethany szemszöge *

Végig néztem a szokatlanul "sok emberen", és próbáltam kitalálni, hogy kik is lehetnek.

Először is ott volt Anny, aki szokásához híven a sor szélén ült, és kifogástalanul volt felöltözve. Az ölében May foglalt helyet, aki úgy mosolygott, mintha muszáj lenne. Anya és apa épp beszélgettek, de ahhoz képest szépen kicsípték magukat. És most jön a fekete leves... ott ült még egy hosszú, szőke hajú lány, szoknyában, és rövid felsőben, mellette pedig két fiú, akik teljesen úgyan úgy néztek ki, de még a szemük színe is ugyanolyan zöld volt. Mellettük egy idős nő, és egy férfi ült, feltételezem a szüleik...

- Csak, hogy felébredtél - mosolygott vidáman anya.

- Bár ne tettem volna - suttogtam magamnak. - Szerintem fel megyek átöltözni - közöltem, miután rájöttem, hogy még mindig a szakadt superman-es pólómban, és egy kopott melegítőnadrágban álldogáltam.
- Siess kicsim! - mondta anya erőteljes pillantással jelezve, hogy muszáj.
- Megyek veled! - jelentette ki meg, mire a két srác felröhögött, May pedig leugrott az öléből. Összeráncolt szemöldökkel tisztáztam magamban, hogy valószínűleg nem leszek jóban a két fiúval.
Felszaladtam a szobámba, meg se várva Anny -t, mivel már milliószor volt itt, valószínűleg nem fog eltévedni az emeleten. Kiszedtem valamit a szekrényemből, és magam elé igazítottam, pont mire Anny beért, majd miután felmutatta a két hüvelykujját jelezve, hogy jó lesz, a fürdőbe indultam. Félig nyitva hagyott ajtó mellett öltöztem, miközben faggattam szegény.
- Ők kik, te hogyhogy itt vagy, és miért nem ébresztett fel valaki, hogy legalább ne ebben a béna cuccban menjek le?
- Bethany csillapodj. Egyrészt... új szomszédaitok vannak - kezdte, de én döbbenten a szavába vágtam.
- Várj, én miért nem tudtam róla? Azt se értem hova költöztek, ha nem húztak föl hirtelen egy házat, mivel senki nem említette, hogy költöznének valahonnan.
- Johnson -ék két hete költöztek el... Jézusom Beth, még én is tudtam róla - szörnyülködtem.
- Hagyjuk, szóval szomszédok... hurrá. Te hogyhogy itt teremtél?
- Mesélni akartam neked a tegnapi vacsoráról, de aztán anyud nem engedte, hogy felkeltselek. Ne kérdezd miért.
- A két évvel ezelőtti eset után talán abban reménykedett, hogy nem kelek fel, mielőtt elmennek - nevettem fel, miközben immár normális ruhában, visszasétáltam a szobámba. - Ez válasz a a harmadik kérdésre is...
- Egyébként nem szimpatikusak. A csajra inkább nem mondok semmit, nem akarok bunkó lenni, ha megismered őket, úgy is megteszed helyettem, de a két srác rosszabb. Tizenkilenc évesek, könyörgöm, és gyerekesebbek mint a kis hét éves May - közölte.
- Akkor karácsonyra megkapják a régi barbie babáit. Ő már úgyse használja őket - röhögtem fel, mire Anny büszkén, és szinten nevetve próbált kinyögni egy mondatot.
- Kezded.

* Két nap múlva *

* Felix szemszöge *
Ogge meggyőző képessége hihetetlen. Miután aznap beszéltem Anny -vel, annyira fel voltam pörögve, hogy végül felhívta Katiat, és lebeszélte vele, hogy ha már ennyire fontos nekem, engedjen el minket, így le lett beszélve, hogy pár nap, és indulunk Londonba. Mindezt, hogy békén hagyjam és aludhasson. Mondanom se kell, visszagondolva mindig elkap a röhögőgörcs, mert ez rosszabb mint amikor részeg vagy. Mert akkor legalább egyik hülyeségedre se emlékszel.
Ma se voltam túlságosan kibírható, ezt többször megemlítették, de nem érdekelt. Minden utazás előtt izgulok, most különösen. Többször beszéltem azóta Anny -vel, ami valljuk bejól jött, hiszen nélküle kicsi lenne az esély, hogy megtaláltam volna. De ezek után, hogy összebarátkoztam a legjobb barátnőjével könnyebb lesz mint elmenni a fürdőig.
Mikor megérkezünk Londonba, Anny ott fog várni minket a reptéren, és még az időpont is tökéletes lesz, hiszen valamikor délután egy körül fogunk odaérni, és utána elvisz minket Bethany -hez.
Kíváncsi vagyok... túlságosan is.
- Haver! Gyerünk - ordította Oscar, mire én felkaptam a fejem, és utánuk futottam, mivel nem állt szándékomban lekésni a gépet.
- Izgulok - jelentettem be, mikor már fent ültünk a gépen, és próbáltunk kényelmesen elhelyezkedni.
- Észrevettük - vágta rá Ogge, mire Omar felröhögött.
- Utoljára akkor voltál ilyen, amikor tetszett valaki.
- Honnan tudod, hogy most nem erről van szó? - poénkodott Oscar is.
- Kussoljatok be - nevettem én is. - Nem tetszik...
- MÉG - vágtak a szavamba egyszerre.
- Ah, ti mind utáltok engem - jelentettem ki.
- Ez pont annyira igaz, mint hogy titokban a pincénkben tartok egy unikornist - mondta komoly fejjel Oscar.
- Nincs is pincénk - ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Genius - sóhajtott.
- Van, egy unikornisod, és nem szóltál, kapott észbe Omar, mire mindenkiből kitört a röhögés, amit nem is tudtunk hamar abbahagyni.

Ui.: Muszáj volt... annyira jó húzni az agyatokat (khm... Viki), na meg az unikornis "poént" se hagyhattam ki a végéről, imádom őket. :3 :"D
Na szóval, várom a véleményeket, és köszönöm a két feliratkozót. *-*
xo;<3

2. - Segítség?

Szépséges vasárnapot!

Új résszel érkezem. :3

* Bethany szemszöge *
- Ő csak egy énekes... - válaszoltam.

- Soha nem szoktál rákeresni külön az ilyenekre.

- Lehet, hogy csak nem tudsz róla - vontam meg a vállam.

- Kérlek, mondd el!
- De nem akarom, ez, az ő dolga.
- Nem csak az övé, ha te is tudsz róla - vágta rá.
- Ahj, jól van - adtam meg magam.
Elmeséltem a tavalyi dolgot, és a mait is. Ha akarnám se tudnám leírni, azt a reakciót, amit produkált. Többször megnézte a nem rég készült képet, aztán  vagy egymilliószor elmondta, hogy nem tudja elképzelni róla.
Úgy körülbelül fél órával azután, hogy kijött a boltból, közben meg mindent elmeséltem úgy döntött, hogy elindulhatnánk, ha még korizni is akarunk.

* Anny szemszöge *
Miután hazaértünk a korizásból, készülődni kezdtem. Semmi kedvem nem volt elmenni arra a hülyeségre, de apáért mindent...
Elgondolkodtatott, amit Beth mondott a plázában. Kíváncsi lennék, hogy mit akart jelenteni az az interjú, és az igazság az, hogy közhelyes talán, és ha ezt elmondanám neki biztos én lennék az utolsó, akinek legközelebb ilyet elmesélne.
Tudom, hogy utálni fog ezért, de arra gondoltam segíthetnék nekik... hogy megtalálják egymást, hiszen tudom, hogy Beth szívesen beszélne vele, azok után, hogy megtudta mi volt a nagy titok.
Miközben az estére készültem, végig azon járt a fejem, hogy hogyan tudnék beszélni azzal a Felix -szel. Végül az a zseniális ötlet jutott eszembe, ami valószínűleg a legszánalmasabb próbálkozás kategóriában még különdíjat is nyerne, nem csak az első helyet, de egy próbált megért. Rákerestem a bandára, és megkerestem a teljes nevét, közben Twitteren megváltoztattam a profilképemet egy olyanra, ahol Beth jól látszik, majd rákerestem Felixre, és bekövettem. Most már csak annyi dolgom volt, hogy megvárom, hátha történik valami. Kétesélyes volt, mint minden, ez viszont... szerintem már most elveszett az értesítés a sok többi rajongói értesítés mellett.

* Pár órával később *

Apám beszélget, mindenki el van foglalva, én meg egyedül üldögélek az asztalnál. Ha akartam se tudtam volna társaságot keresni, hiszen alig volt valaki, aki olyan idős lenne mint én.

Hirtelen iszonyatos hangerővel szólalt meg a telefonom értesítője, mire mindenki felém kapta a tekintetét, én pedig lesütöttem a szemem, és előkotortam az említett tárgyat.

Twitter értesítés.

Rögtön gyorsabban kezdtem reagálni a dolgokra, és mivel sietni akartam természetesen ötödszörre sikerült csak beírnom a jelszavamat, de amilyen peches vagyok természetesen nem az állt az értesítésben, amit látni akartam. Semmi köze nem volt Felixhez, csak egy 'tömegretweet' értesítés volt, ahogy Beth szokta mondani.
Varázslatos módon megtaláltam a fülhallgatómat a kis táskában amit magammal hoztam, így arra jutottam, hogy jobb lesz, ha inkább kimegyek a friss levegőre.
Találtam egy padot, ahol kényelmesen elhelyezkedtem, és zenét hallgattam, na meg Wattpad -et olvastam.
Már minimum fél órája ültem ott, mikor megint értesítésem jött. Kelletlenül léptem ki a Wattpad csodálatos világából, de rögtön felébredtem, amikor elolvastam mit tartalmaz az értesítő.
Felix Sandman követ téged.
Szinte hallottam, ahogy az agyamban felpörögnek a fogaskerekek, majd villámgyorsan megnyitottam a Twittert. Írni akartam neki, de megelőzött, amit jó jelnek vettem.
Felix: Szia... lehet egy fontos kérdésem? - mosolyogva olvastam el az üzenetet, miszerint valószínűleg iszonyat kíváncsi lehetett.
Anny: Lehet, hogy csalódnod kell... a helyzet az, hogy akit valójában keresel az Bethany. Én vagyok a legjobb barátnője. Hallottam a sztorit, tudom, hogy Beth beszélni akar veled, de ő ezt nem merte volna.
Szóval ha bármi kérdésed van róla, tudni akarsz valamit... elérhető leszek.
És lám... megtaláltam a mi bizonyos Felixünket.

* Bethany szemszöge *

Másnap reggel az ajtóm csukódására ébredtem, de mire felnéztem, már csak én voltam a szobámban. Kíváncsi vagyok May ezúttal mit nyúlt le tőlem. A kis hét éves húgom olyan mint valami szarka, aki rá van szállva az én cuccomra.

Telefonomért kotorásztam, miközben próbáltam megsaccolni az időt. Mikor azonban megláttam mennyit is mutat az óra valójában, elkerekedtek a szemeim. Fél egy. Hogy aludtam én délután fél egyig?
Kipattantam az ágyamból, és kiszaladtam a szobámból. Vasárnap lévén mindenki otthon volt, de a konyha rossz választás volt, kongott az ürességtől, szóval átmentem a nappaliba, ahol többen voltak, mint gondoltam, hogy lesznek. Először Anny -t pillantottam meg ami annyira nem is volt furcsa, de aztán anyáék mellett másokat is láttam...
Ugyanis nem csak a csak a családom többi tagja ült a szobában.

Ui.: Remélem tetszett a rész, és eseménydúsabb lett mint az előzőek. :)
Kommenteket, pipákat, és feliratkozásokat elfogadok. ;) :D
Btw...: tudom, hogy rövid lett, sajnálom. :/
xo;<3

1. - Tervek és kapcsolatok.

Alohaaaa!

Megérkeztem a következő résszel. :3




* Felix szemszöge *
- Egy mosoly életmentő tud lenni - mondtam ki, mire mindenki elgondolkozva nézett maga elé, majd bólogatni kezdtek.
Pontosan tudtam, hogy ez a mondat most terjedni fog. Az interjú közben elhatároztam, hogy mindenképp el akarom ezt kürtölni, mert bízom benne, hogy valamilyen módon ez majd eljut hozzá.
Senki ne gondoljon rosszat, nem estem bele, egyszerűen csak nem tudtam túllépni rajta, és azon amit mondott. Ami elhangzott a válaszomban mind igaz volt, mert soha nem fogom elfelejteni, és talán borzalmas klisének hangzik, de neki köszönhetek mindent. Ez a banda az életemet jelenti, ahogy a tánc is, és ha ő akkor nincs ott a tetőn, talán nem élek a lehetőséggel. Persze más is meggyőzhetett volna... de ő mindenkinél előbb megtette.
Mire feleszméltem a bambulásból, már mindenkit végigkérdezett ezzel kapcsolatban. Nem volt túl hosszú ez az interjú, alig kérdeztek valamit, vagy egyszerűen mi húztuk el az időt a válaszokkal, de hamar vége lett.
Utoljára belemosolyogtunk a kamerába, majd mindenki elengedte magát, mivel vége volt, és nem kellett folyton mosolyogni, meg hasonlók.
- Még egyszer kösz srácok! - mondta Ellie, majd a kis papírjaival együtt kisétált a szobából.
- Felix... - kezdte Omar.
- Tudom - válaszoltam. - Csak ti tudtatok róla.
- Sejtem, hogy mit akartál ezzel, de... mennyi esélyed lehet?
- Fogalmam sincs, én csak meg akarom találni, és megköszönni neki - válaszoltam, de ők úgy gondolták ez a válasz még nem volt teljes, így kiegészítették a legfontosabb dologgal, amire eddig csak egyszer gondoltam.
- És megismerni - mondták egyszerre.
- Jó... talán - adtam be a derekam. - Mi lenne ha vissza mennék Londonba?
- Persze, és öt százalék esélyed van arra, hogy szembe jön veled az utcán - vágta rá Ogge.
- Jó de ott többen ismerik.
- Hát nem tudom. Minden esetre most ráérünk, egy próbát megér. Mi is megköszönnénk neki... hát szóval téged - nevetett Oscar.
- Tehát megpróbáljuk - tisztáztam.

* Bethany szemszöge *
Bevallom kíváncsi lettem, és rákerestem a bandára, mint ahogy mindenki tenné. Tetszett amit csináltak, utólag belegondolva nem néztem volna ezt ki Felix -ből.
A helyzet az, hogy úgy éreztem előnyben vagyok. Tudom a nevét, azt hogy mivel foglalkozik, ellenben ő talán a kinézetemre, ha emlékszik... Szeretnék vele újra találkozni. Tavaly ilyenkor törékenynek tűnt, de ahogy most beszélt, sokkal inkább az jött le, hogy megváltozott, és határozottabb lett. Talán tényleg igaz amit mondott, és sikerült "megváltoztatnom". De szerintem a körülmények miatt változott.
Hirtelen csörögni kezdett a telefonom, mire én ijedten kaptam a telefonomat a fülemhez, és szóltam bele.
- Haló? - kérdeztem.
- Beeeeeth - kezdte Anny.
- Mondd, mit szeretnél - vágtam rá rögtön.
- Kéne egy kis segítség... Eljössz velem vásárolni? Utána elmehetnénk görkorizni, mert azt meg te szereted. De csak hatig tudok.
- Tíz percet kérek, és ott vagyok nálatok - sóhajtottam, majd rögtön ki is nyomtam a hívást.
Hamar elkészültem, mivel eleve már két óra elmúlt, és fel voltam öltözve meg mindenféle, szóval időben el tudtam indulni, és kevesebb mint tíz perc alatt ott voltam, mivel nem laknak messze.
Ahogy a ház elé értem, kivettem a fülhallgatót a fülemből, és már épp meg akartam csörgetni Anny -t , amikor nyílt is az ajtó, és kirohant rajta. Egy lendületből átugrotta az alacsony kaput, majd megragadta a karomat, és rohanni kezdett. Nem kérdeztem semmit, csak loholtam utána, mielőtt bármit is mondana. A belvárosban laktunk, szinte semmi sem volt messze, így nem tartott sokáig eljutni a plázáig.
Beérve az épületbe Anny megállt, és a falnak dőlve fújta ki magát.
- Ez mi volt? - kérdeztem.
- Tudod kik vannak nálunk?
- Most nincs kedvem találgatni - ráztam meg a fejem.
- Apám áthívta Maggie szüleit, és hozták magukkal az említett fogyatékos barbiet is - sóhajtotta. - Szóval megmondtam apámnak, hogy ha ott akar látni este azon a megnyitón, akkor hadd menjek el abból a házból.
- Szívás - nyögtem, miközben próbáltam kifújni magamat. Utálok futni, ezt nagyon jól tudja, ezért türelmesen várta, hogy kifújjam magam.
A vásárlás úgy ment mint általában, amikor én csak kelléknek vagyok ott. Leültem, megvártam amíg válogat, és ha talált valamit felpróbálja én meg mondok rá valamit, és vagy  meggyőzi, vagy nem. Untam az egészet, nem szerettem vásásrolni, se magamnak, se másoknak, ezért voltam folyton bajban karácsonykor, meg szülinapoknál.
- Anny! - mondtam.
- Igen? - kérdezte kinézve rám a fülkéből.
- Elmehetek inni valamit?
- Menj csak. A bolt előtt találkozunk - válaszolta.
Nagy lendülettel el is indultam, de aztán pechemre beleütköztem valakibe. Mikor felnéztem csalódnom kellett, azt hittem, hogy legalább nem ismerem, és akkor egy bocsánatkéréssel el van rendezve, de természetesen én nem vagyok ilyen szerencsés.
- Mrs. Lee, jó napot! - köszöntöttem hamis mosollyal.
- Szia Bethany, hogy telik a hétvégéd? - kérdezte.
- Jól, köszönöm. És önnek?
- Szintúgy. Na de elengedlek, biztos van jobb dolgod, mint itt álldogálni. További jó hétvégét - köszönt el.
- Magának is - kiáltottam utána, majd sarkon fordulva kisiettem az üzletből, és célba vettem az egyik kávézót.
Kértem magamnak egy gyümölcsös teát, majd leültem egy asztalhoz, és megvártam amíg kihozzák. Telefonommal babráltam, mikor letették elém a teát, és mivel már ki is fizettem, felvettem az asztalról a papírpoharat, és lassan iszogatva visszamentem a bolt elé.
Furcsa volt, hogy hétvége ellenére nem nyüzsögtek úgy az emberek, csak páran lézengtek, és ültek a padokon. Mivel mindegyik foglalt volt, és nem volt aki ne tudna kikerülni a "tömegben", így leültem a bolt bejáratához, és nekidőltem az üvegnek, miközben megittam a teámat.
Nem sokkal később Anny ült le mellém.
- Végeztem - jelentette ki.
- Be akarsz még menni valahova?
- Nem - rázta meg a fejét. - Megnézhetek valamit a telefonodon?
- A tiéd nincs itt? - kérdeztem hitetlenül.
- A nagy rohanásban otthon hagytam - nevetett fel.
- Tessék - adtam a kezébe, majd egy párt kezdtem figyelni, az előttünk lévő padon.
Ölelgették egymást, és boldogok voltak. Vidáman beszélgettek, miközben a fiú a lány lábait az ölébe húzta, majd újra átölelte, és a fülébe súgott valamit. Sosem volt még részem ilyesmiben... De annyira tetszik, ahogy ezt csinálják. Ilyen téren hihetetlenül lányos vagyok, talán jobban is mint kéne. Mindig ilyen kapcsolatot akartam.
- Te, ez meg ki? - bökött oldalba Anny, mire én a telefonomra kaptam a tekintetem, és elpirulva láttam, hogy Felix mosolygós feje virít a kijelzőn még a délutáni kutakodás miatt.

Ui.: Néhány helyen nincs túlzottan "hivatalosan" megfogalmazva, mivel eleve egy ember szemszögéből van megírva, és nincsenek túl sokan, akik komolyan szoktak fogalmazni...
xo;<3

0. - Prológus.

Holaa!

Szóval, ez lenne a prológus... remélem tetszeni fog. :)

A fejléc készül, nemsokára kicsit jobban fog majd kinézni az egész. :D

Jó olvasást!

,, Egy mosoly életmentő tud lenni. Főleg, ha valaki olyantól kapod, akinek nem tudsz betelni a mosolyával."

* Bethany szemszöge *

Őszintén jó volt úgy felkelni, hogy egyedül aludtam, nem rúgott le senki az ágyról, és tudtam, hogy nem az lesz az egész napi program, hogy pizsamában rohangálunk a lakásban, és nem csinálunk semmit, csak eszünk és fekszünk. Természetesen ez is jó néha, mivel a barátnőmmel vagyok, de nem tudom ezt még egyszer ilyen sokáig elviselni.

Anny két napja nálam lakik mert a szülei üzleti úton voltak, és bár én is benne voltam, hogy ne csináljunk túl sok mindent, most inkább csak pihenjünk, de mire letelt a két nap, már iszonyatosan untam magam.

A két napi pihenés után úgy éreztem kicsattanok az erőtől, így nem kellett gondolkoznom, hogy elmenjek e futni, vagy ne.

Kevés reggeli, és a készülődés után magamhoz vettem a telefonomat, és elindultam.

Megszokott utam szerint kimentem egy közeli tóhoz, ami nem volt olyan hihetetlenül nagy, így háromszor szoktam körbefutni, aztán bemegyek a városba, veszek egy kávét a Starbucks -ban és onnantól hazasétálok, esetleg egy kis kitérő, és ennyi. 

Ma ez ugyanúgy ment...Be kell hogy valljam, a két napos kihagyás után nehezemre esett megtenni az utolsó pár métert, de kitartottam. Beérve a kávézóba, rögtön megrendeltem a finom jegeskávémat, és el is indultam. Visszafelé soha nem futok, csak nézelődök, annak ellenére, hogy ismerem a várost.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, elhatároztam, hogy fel akarok jutni az egyik kicsit magasabb épület tetejére, és onnan végignézni London -on. Fogalmam sem volt arról, hogy konkrétan mik vannak az épületekben, de hála istennek egy lakótömböt fogtam ki, és nem egy irodaépületet, bár kívülről eléggé arra hajazott...

Futás után voltam, ezért azt hiszem megbocsájtható, hogy lifteztem. Oh, kit áltatok, így is úgy is azzal mentem volna. - Elmosolyodtam furcsa gondolataimra, majd kiszálltam a liftből. Szerencsémre ez egy tipikus ház volt, a lift egyenesen a tetőre nyílt, így egy dekát nem kellett lépcsőznöm.

***

A kilátás nem olyan volt, mint amire számítottam... annál sokkal szebb. Egyszer biztos vissza kell ide jönnöm éjszaka. Sokáig lehettem ott, egy idő után leültem a szélére, és csak nézelődtem.

Hirtelen hallottam meg a lift csilingelő hangját, ami ezzel azt jelezte, hogy társaságom akadt. Megfordultam, mire az illető ijedt szemekkel nézett vissza rám, de aztán azonnal elfordult. Rá is jöttem miért. Sírt. Méghozzá nem is akárki, hanem egy fiú, és ezt ők nagy szégyennek tekintik. 

Felpattantam a helyemről, és odarohantam hozzá.
- Jól vagy? - kérdeztem félénken. Nem érkezett válasz csak még jobban elfordult, és az eddig kezében pihenő baseballsapkáját a fejére húzta úgy, hogy még véletlenül se lássam az arcát. - Tudom, hogy nem ismersz, de utálom sírni látni az embereket... - vallottam be.
- Szóval láttad? - kérdezte szokatlanul vékony hangon.
- Mi történt? Tudod... mindig jobb ha elmondod valakinek. Ha nem ismered, az még jobb. Pártatlan maradok - ajánlottam fel.
- Segíteni akarsz? - kérdezte már kicsit bátrabban, sőt egy kicsit még a fejét is felemelte.
- Tudnék?
Egy pillanatra felém fordult, majd elindult a tető szélére, ahol az előbb én voltam. Leült, megvárta amíg én is mellé telepedek, majd belekezdett. Nem magyarázta el érthetően, mármint nevekkel meg minden, de a lényeget meg lehetett érteni.
- Szóval... az a helyzet, hogy döntenem kéne. Itthon maradok és tanulok, vagy haza megyek Svédországba, és alig fogom látni a szüleimet. Óriási lehetőség lenne azt csinálni amit szeretek, és az, hogy sokan ismernék a nevünket hihetetlen lenne, de csak 15 éves vagyok, bármekkora szégyen is, nekem kellenek a szüleim tanácsai. Persze, ott lennének a fiúk, de az nem ugyan az - hajtotta le a fejét. - Tudom, hogy nem tudok rendesen magyarázni, főleg hogy nem is szabad beszélnem róla úgy igazán, ezért is volt ilyen érthetetlen... Sajnálom, de  tudnál mondani valamit? Teljesen tanácstalan vagyok.
- Igaz, tényleg nem értem teljesen, de a lényeget talán megértettem - bólogattam. - Nézd, nem tudom milyen lehetőségről van szó úgy konkrétan, de azt mondtad azt csinálnád, amit szeretsz. Megértem, hogy hiányozni fognak, én is 15 vagyok, nekem most épp nyaralnak, és ugyanúgy hiányoznak. De figyelj, ha van egy lehetőséged, ami érdekel, akkor muszáj kihasználnod, mert nem  biztos, hogy lesz még egy - mondtam a jól bevált szöveget, miközben ránéztem, azonban nem azt láttam amit szerettem volna.

Arcán újabb könnycseppek folytak le, aminek láttán én is szomorúbb lettem egy fokkal. Fogalmam sem volt, hogy mivel próbálkozzak még, de aztán eszembe jutott, hogy ha már szülők, akkor biztos segíteni fog, amit nekem is mindig mondanak, amikor ilyen kedvem van.

- Tudod mit szoktak nekem mondani? - kérdeztem halvány mosollyal az arcomon. Kérdő tekintettel nézett rám, mire én még jobban vigyorogtam. - Egy mosoly életmentő tud lenni - mondtam, majd kezemet az arcához érintettem, és kicsit feljebb húztam a szája sarkát, azonban nem kellett sokáig erőltetnem a dolgot.

Magától mosolygott tovább, amit végre sikernek könyveltem el. Levettem a fejéről a sapkát, majd fordítva vissza raktam. Sokkal jobban nézett ki, mint amikor megláttam. Mosolygott, és a sapka sem takarta az arcát, mint valami bankrablónak.

* Körülbelül egy év múlva *

Unottan kapcsolgattam a Tv -t, hátha el tudom nyomni vele a húgom hülyeségeit. Anyával veszekedtek, miközben én próbáltam kihasználni a hétvégémet, amit nem kellett tanulással töltenem. Tizenhat évesen javában benne voltam a gimis éveimben, ami egyenlő volt azzal, hogy sokszor ki se látszottam a tanulni valóból.

Végre úgy döntöttek, hogy inkább felmennek az emeletre, és ordibálás közben legalább megpróbálják megkeresni azt, ami miatt ez az egész van, így én végre hallottam is valamit abból amit a Tv -ben mondtak.

Újrakezdtem a csatornák nézegetését, amikor az egyiken nagy betűkkel 'The Fooo Conspiracy' felirat díszelgett. Valószínűleg interjúról van szó, és még soha nem hallottam erről a fogalmam sincs miről, szóval nem lapoztam tovább.

Megjelent az interjús csaj, aki elmondta, hogy kikről fog szólni a mai műsor, majd egyenként bemutatta őket. Idő közben kiderült, hogy egy táncos, énekes bandáról van szó. Egyenként bemutatta a tagokat, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak szimpatikusak, sőt az egyik ismerős volt, főleg a sapkája.

- Mondjátok csak, mi vett rá titeket, hogy végül is belevágjatok ebbe? - kérdezte az interjús lány. - Felix? 

- Ha hiszed ha nem, nehéz volt a döntés... Amikor felmerült a kérdés, hogy mi lenne ha belekezdenék nem Svédországban tartózkodtam, ezért is volt számomra egy kicsit nehezebb. Igazából vicces a történet, de mindig szívesen gondolok vissza rá, aznap sok minden történt. A helyzet az, hogy eredetileg nem akartam vállalni, de valaki meggyőzött. Sőt, megváltoztatott... - kezdtem megijedni. Túlságosan ismerős volt a történet, és tudtam, hogy ismerem valahonnan.

- Tudhatnánk erről többet?

- Nem túl érdekes. Magam alatt voltam, egyedül akartam lenni, erre belebotlottam valakibe, aki sokat segített. Igaz, hogy győzködött, de aztán egy lényeges mondat után fordulópontra kerültem, és rájöttem, hogy igaza van, és meggyőzött. Vicces, azóta szeretem ezt a sapkát, és azóta hordom csak így - nevetett fel. Nekem pedig beugrott.

A mosoly, a sapka, a történet, és az a valaki, akiről beszél. Rólam beszélt. Ő volt az, aki sírt, amikor találkoztunk. Hát ez volt az a nehéz döntés. Bandája lett. És boldog.

- És tartod azzal a bizonyos valakivel a kapcsolatot?

- Nem. Fogalmam sincs ki ő. De mindenki, aki esetleg kedvel engem a bandából, neki köszönheti, hogy ismer. Én is neki köszönhetem, hogy most itt lehetek.

- Hallhatnánk esetleg azt a mondatot?

- Örömmel elmondom. Remélem ő se bánja, de úgy érzem ez mindenkinek segíteni fog, aki valaha nagy döntés előtt áll vagy egyszerűen csak szomorú - mondta.

Emlékezett rá. Azt mondta nekem köszönheti. Furcsa, hogy nem felejtett el. Habár ezt én se fogom soha...

Ui.: Tudom, sokszor szerepelt benne a cím, és ez egy kicsit kliséssé tette az egészet, de ez a történet lényege, ezért kapta a címet, szóval ezt muszáj volt.

Kérlek titeket osszátok meg velem a véleményeteket! :)
xo;<3