0. - Prológus.

Holaa!

Szóval, ez lenne a prológus... remélem tetszeni fog. :)

A fejléc készül, nemsokára kicsit jobban fog majd kinézni az egész. :D

Jó olvasást!

,, Egy mosoly életmentő tud lenni. Főleg, ha valaki olyantól kapod, akinek nem tudsz betelni a mosolyával."

* Bethany szemszöge *

Őszintén jó volt úgy felkelni, hogy egyedül aludtam, nem rúgott le senki az ágyról, és tudtam, hogy nem az lesz az egész napi program, hogy pizsamában rohangálunk a lakásban, és nem csinálunk semmit, csak eszünk és fekszünk. Természetesen ez is jó néha, mivel a barátnőmmel vagyok, de nem tudom ezt még egyszer ilyen sokáig elviselni.

Anny két napja nálam lakik mert a szülei üzleti úton voltak, és bár én is benne voltam, hogy ne csináljunk túl sok mindent, most inkább csak pihenjünk, de mire letelt a két nap, már iszonyatosan untam magam.

A két napi pihenés után úgy éreztem kicsattanok az erőtől, így nem kellett gondolkoznom, hogy elmenjek e futni, vagy ne.

Kevés reggeli, és a készülődés után magamhoz vettem a telefonomat, és elindultam.

Megszokott utam szerint kimentem egy közeli tóhoz, ami nem volt olyan hihetetlenül nagy, így háromszor szoktam körbefutni, aztán bemegyek a városba, veszek egy kávét a Starbucks -ban és onnantól hazasétálok, esetleg egy kis kitérő, és ennyi. 

Ma ez ugyanúgy ment...Be kell hogy valljam, a két napos kihagyás után nehezemre esett megtenni az utolsó pár métert, de kitartottam. Beérve a kávézóba, rögtön megrendeltem a finom jegeskávémat, és el is indultam. Visszafelé soha nem futok, csak nézelődök, annak ellenére, hogy ismerem a várost.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, elhatároztam, hogy fel akarok jutni az egyik kicsit magasabb épület tetejére, és onnan végignézni London -on. Fogalmam sem volt arról, hogy konkrétan mik vannak az épületekben, de hála istennek egy lakótömböt fogtam ki, és nem egy irodaépületet, bár kívülről eléggé arra hajazott...

Futás után voltam, ezért azt hiszem megbocsájtható, hogy lifteztem. Oh, kit áltatok, így is úgy is azzal mentem volna. - Elmosolyodtam furcsa gondolataimra, majd kiszálltam a liftből. Szerencsémre ez egy tipikus ház volt, a lift egyenesen a tetőre nyílt, így egy dekát nem kellett lépcsőznöm.

***

A kilátás nem olyan volt, mint amire számítottam... annál sokkal szebb. Egyszer biztos vissza kell ide jönnöm éjszaka. Sokáig lehettem ott, egy idő után leültem a szélére, és csak nézelődtem.

Hirtelen hallottam meg a lift csilingelő hangját, ami ezzel azt jelezte, hogy társaságom akadt. Megfordultam, mire az illető ijedt szemekkel nézett vissza rám, de aztán azonnal elfordult. Rá is jöttem miért. Sírt. Méghozzá nem is akárki, hanem egy fiú, és ezt ők nagy szégyennek tekintik. 

Felpattantam a helyemről, és odarohantam hozzá.
- Jól vagy? - kérdeztem félénken. Nem érkezett válasz csak még jobban elfordult, és az eddig kezében pihenő baseballsapkáját a fejére húzta úgy, hogy még véletlenül se lássam az arcát. - Tudom, hogy nem ismersz, de utálom sírni látni az embereket... - vallottam be.
- Szóval láttad? - kérdezte szokatlanul vékony hangon.
- Mi történt? Tudod... mindig jobb ha elmondod valakinek. Ha nem ismered, az még jobb. Pártatlan maradok - ajánlottam fel.
- Segíteni akarsz? - kérdezte már kicsit bátrabban, sőt egy kicsit még a fejét is felemelte.
- Tudnék?
Egy pillanatra felém fordult, majd elindult a tető szélére, ahol az előbb én voltam. Leült, megvárta amíg én is mellé telepedek, majd belekezdett. Nem magyarázta el érthetően, mármint nevekkel meg minden, de a lényeget meg lehetett érteni.
- Szóval... az a helyzet, hogy döntenem kéne. Itthon maradok és tanulok, vagy haza megyek Svédországba, és alig fogom látni a szüleimet. Óriási lehetőség lenne azt csinálni amit szeretek, és az, hogy sokan ismernék a nevünket hihetetlen lenne, de csak 15 éves vagyok, bármekkora szégyen is, nekem kellenek a szüleim tanácsai. Persze, ott lennének a fiúk, de az nem ugyan az - hajtotta le a fejét. - Tudom, hogy nem tudok rendesen magyarázni, főleg hogy nem is szabad beszélnem róla úgy igazán, ezért is volt ilyen érthetetlen... Sajnálom, de  tudnál mondani valamit? Teljesen tanácstalan vagyok.
- Igaz, tényleg nem értem teljesen, de a lényeget talán megértettem - bólogattam. - Nézd, nem tudom milyen lehetőségről van szó úgy konkrétan, de azt mondtad azt csinálnád, amit szeretsz. Megértem, hogy hiányozni fognak, én is 15 vagyok, nekem most épp nyaralnak, és ugyanúgy hiányoznak. De figyelj, ha van egy lehetőséged, ami érdekel, akkor muszáj kihasználnod, mert nem  biztos, hogy lesz még egy - mondtam a jól bevált szöveget, miközben ránéztem, azonban nem azt láttam amit szerettem volna.

Arcán újabb könnycseppek folytak le, aminek láttán én is szomorúbb lettem egy fokkal. Fogalmam sem volt, hogy mivel próbálkozzak még, de aztán eszembe jutott, hogy ha már szülők, akkor biztos segíteni fog, amit nekem is mindig mondanak, amikor ilyen kedvem van.

- Tudod mit szoktak nekem mondani? - kérdeztem halvány mosollyal az arcomon. Kérdő tekintettel nézett rám, mire én még jobban vigyorogtam. - Egy mosoly életmentő tud lenni - mondtam, majd kezemet az arcához érintettem, és kicsit feljebb húztam a szája sarkát, azonban nem kellett sokáig erőltetnem a dolgot.

Magától mosolygott tovább, amit végre sikernek könyveltem el. Levettem a fejéről a sapkát, majd fordítva vissza raktam. Sokkal jobban nézett ki, mint amikor megláttam. Mosolygott, és a sapka sem takarta az arcát, mint valami bankrablónak.

* Körülbelül egy év múlva *

Unottan kapcsolgattam a Tv -t, hátha el tudom nyomni vele a húgom hülyeségeit. Anyával veszekedtek, miközben én próbáltam kihasználni a hétvégémet, amit nem kellett tanulással töltenem. Tizenhat évesen javában benne voltam a gimis éveimben, ami egyenlő volt azzal, hogy sokszor ki se látszottam a tanulni valóból.

Végre úgy döntöttek, hogy inkább felmennek az emeletre, és ordibálás közben legalább megpróbálják megkeresni azt, ami miatt ez az egész van, így én végre hallottam is valamit abból amit a Tv -ben mondtak.

Újrakezdtem a csatornák nézegetését, amikor az egyiken nagy betűkkel 'The Fooo Conspiracy' felirat díszelgett. Valószínűleg interjúról van szó, és még soha nem hallottam erről a fogalmam sincs miről, szóval nem lapoztam tovább.

Megjelent az interjús csaj, aki elmondta, hogy kikről fog szólni a mai műsor, majd egyenként bemutatta őket. Idő közben kiderült, hogy egy táncos, énekes bandáról van szó. Egyenként bemutatta a tagokat, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak szimpatikusak, sőt az egyik ismerős volt, főleg a sapkája.

- Mondjátok csak, mi vett rá titeket, hogy végül is belevágjatok ebbe? - kérdezte az interjús lány. - Felix? 

- Ha hiszed ha nem, nehéz volt a döntés... Amikor felmerült a kérdés, hogy mi lenne ha belekezdenék nem Svédországban tartózkodtam, ezért is volt számomra egy kicsit nehezebb. Igazából vicces a történet, de mindig szívesen gondolok vissza rá, aznap sok minden történt. A helyzet az, hogy eredetileg nem akartam vállalni, de valaki meggyőzött. Sőt, megváltoztatott... - kezdtem megijedni. Túlságosan ismerős volt a történet, és tudtam, hogy ismerem valahonnan.

- Tudhatnánk erről többet?

- Nem túl érdekes. Magam alatt voltam, egyedül akartam lenni, erre belebotlottam valakibe, aki sokat segített. Igaz, hogy győzködött, de aztán egy lényeges mondat után fordulópontra kerültem, és rájöttem, hogy igaza van, és meggyőzött. Vicces, azóta szeretem ezt a sapkát, és azóta hordom csak így - nevetett fel. Nekem pedig beugrott.

A mosoly, a sapka, a történet, és az a valaki, akiről beszél. Rólam beszélt. Ő volt az, aki sírt, amikor találkoztunk. Hát ez volt az a nehéz döntés. Bandája lett. És boldog.

- És tartod azzal a bizonyos valakivel a kapcsolatot?

- Nem. Fogalmam sincs ki ő. De mindenki, aki esetleg kedvel engem a bandából, neki köszönheti, hogy ismer. Én is neki köszönhetem, hogy most itt lehetek.

- Hallhatnánk esetleg azt a mondatot?

- Örömmel elmondom. Remélem ő se bánja, de úgy érzem ez mindenkinek segíteni fog, aki valaha nagy döntés előtt áll vagy egyszerűen csak szomorú - mondta.

Emlékezett rá. Azt mondta nekem köszönheti. Furcsa, hogy nem felejtett el. Habár ezt én se fogom soha...

Ui.: Tudom, sokszor szerepelt benne a cím, és ez egy kicsit kliséssé tette az egészet, de ez a történet lényege, ezért kapta a címet, szóval ezt muszáj volt.

Kérlek titeket osszátok meg velem a véleményeteket! :)
xo;<3